Igazságos Mátyás

Újjászületett fénymagunk, s már túl vagyunk sok mindenen. Átúsztunk a Vízöntőből a Halak vizébe. Ám itt újra vízválasztó ponthoz érkeztünk: Mátyás hozza el ezt a minőséget. Ki a mi Mátyásunk, mit tudunk róla?

Tudjuk, hogy ő a 13. apostoli minőség, aki Júdás árulása és Jézus halála után az apostolok közé választatik. A többi apostol választja maga közé. Csak egy ember válik rajta kívül eztán apostollá, Jóraforduló Pál, akit maga Jézus hív köreibe. A páli útról már beszéltünk, messze földön ismert az ő tevékenysége, de mit tudunk Mátyásról? Szinte semmit, pedig ha valakiről kellene tudunk ma, akkor az ő. Mátyás azonban egy olyan minőséget képvisel, amit nem kedvel a múló idő, és igen hamar a feledés homályába veszejt: az igazságot.

Volt nekünk egy Királyunk, aki isteni elrendeltetés révén vált királlyá, s akiről ha többet nem is, annyit minden bizonnyal tud minden magyar ember: „Meghalt Mátyás király, oda az igazság.”

Mátyás a Krisztusi áldozat követője, aki annak tudatában vállalja áldozatát, hogy pontosan tudja, hosszú időre, akár örökre is a névtelenség homályába vész. A magyar erkölcs lesz az – melynek pont az ő működése a legszebb példája - , amely nem engedi feledésbe merülni e királyunkat. Nincs még egy király, akiről egy-egy mesétől több fenn maradt volna, míg róla mesék tucatjai élnek a mai napig.

Az igazság napja minden év február 24-e. Még szökőévekben is, éppen ez a nap csúszik el, helyet adva a kibővített időnek, azaz pont ekkor áll helyre az „igazság”. Nem véletlen ez, különösen itt a Halak világhónapjában.A halál vizében fuldokol a világ, s az igazságok megszemélyesült igazságtalanságokká változtak. Legyünk őszinték magunkkal, legalább most, így van, vagy nem? Még magunknak is hazudunk! Elégedettek vagyunk életünkkel? Félünk a haláltól? Mitől félünk, ha elégedettek vagyunk?

Azt írtam ezen időszak  bevezetőjében, hogy pokolra kell mennünk. Nos a legjobb úton vagyunk, ha önmagunk hazugságait vesszük sorra, na meg igazságainkat. Persze, csupán a boldogságunkért csapjuk be önmagunkat. „A pokolra vezető út is jószándékkal van kikövezve.” Na meg az igazságokkal.

"Mátyás ha nem talál jeget, majd csinál, ha talál, összetöri." Roppant erő ez, melyet magunk szolgálatába állíthatunk, ha tudjuk hogyan kell. Ha megtaláljuk „hibás igazságainkat”, vagyis ahol becsapjuk magunkat, Mátyás képes összetörni ezeket. Ám ha nem találunk ilyeneket – noha minden bizonnyal még vannak – akkor kerít rá alkalmat, hogy felszínre kerüljenek e hazugságot. Lehet ez betegség, baleset, „kínos helyzet” vagy bármi… a mátyási minőség így működik. Hogyan használjuk, ez már megint csak rajtunk múlik.

A kérdés tehát, hogy bevalljuk-e magunknak, hogy még mindig a szemétdombon kapirgáló kiskakas vagyunk, aki veszettül kutatja a maga gyémántfélkrajcárját, vagy a már spirituálisan "képzett" ember, aki gondolatilag megteremti a maga szemétdombját tele gyémántfélkrajcárokkal... vagy pedig az az Ember, aki a teremtett világ egészét szolgálja, uralkodóként, királyként. Úgy vélem, ha elég ilyen Ember volna, most nem kellene e bejegyzést írnom... de én sem szabad becsapjam magam: alig-alig van ilyen Ember a világon, ha van egyáltalán. A cél adott, az út adott, de járja-e léptetek? Mátyás napi vallomásom így hangzik:

Félek. Félek, hogy elhagy hitem, miszerint lesz még ember, ki utamon elkísér, ki nem csak teszi, hanem elemzi útját, s nem vész el a hírek és információk sodrában. Aki türelemmel és hittel teszi a valót, aki érti amit tesz és tudja miért teszi. Aki nemesedik testvéremként, s ha kell érte elbukhatok, fölemelve őt oda, ahonnan tenni képes a világért. Félek, mert a meg nem értés torz igazságokat szül, ez pedig irigyeket és ellenségeket. Tudom félelmem csak szeretettel győzhetem le, álljon hát itt Mátyás igazsága mellett Pál reménysége:

"Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén,

ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok

vagy pengő cimbalom.

Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat

és mind a tudományokat,

hitemmel elmozdíthatom a hegyeket,

ha szeret nincs bennem, mit sem érek.

Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt,

odaadhatom a testemet is égőáldozatul,

ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.

A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,

a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély.

Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát,

nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.

Nem örül a gonoszságnak,

örömét az igazság győzelmében leli.

Mindent eltűr, mindent elhisz,

mindent remél, mindent elvisel.

S a szeretet nem szűnik meg soha.

A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak,

a tudomány elenyészik.

Most megismerésünk csak töredékes,

és töredékes a prófétálásunk is.

Ha azonban elérkezik a tökéletes,

ami töredékes, az véget ér.

Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyerek,

úgy gondolkodtam, mint a gyerek, 

úgy ítéltem, mint a gyerek.

De amikor elértem a férfikort, 

elhagytam a gyerek szokásait.

Ma még csak tükörben, homályosan látunk,

akkor majd színről színre.

Most még csak töredékes a tudásom,

akkor majd úgy ismerek mindent, 

ahogy most engem ismernek.

Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, 

ez a három,

de közülük a legnagyobb a szeretet."

Korintusiaknak írt I. levél 13